vasárnap, május 13, 2007

Dél-dunántúli Kirándulások II. (Ozora)

Dél-Dunántúlon kalandozva következő kellemes élményt ígérő hely Ozora. A kis település Budapesttől mintegy 130 kilométerre található. Leggyorsabban az M7-esen Székesfehérvárig, majd onnan a 63-as úton Szekszárd irányába Sárbogárdon át Cecéig haladjunk. Cecén a táblával jelzett kereszteződésben forduljunk jobbra Simontornya irányába a 61-es úton. Simontornyánál a 64-esre kanyarodunk egy kis szakasz erejéig majd balra jelzi a tábla Ozora települést. Vámpuszta és Vámszőlőhegy települések érintése után jutunk Ozorára.

Már a település határából jól látható Ozorai Pipo vára és a mellette álló XVIII. századi katolikus templom tornya. A XV. századi, gótikus vár szabályos négyzet alaprajzú, zárt udvarú, emeletes téglafalú lakótömbből, és egy ezt körülvevő, sarkain kerek tornyokkal erődített külső várfalból állt. A XVIII. században átalakították.

A vár falai között találjuk a környékbeli Rácegrespusztáról származó Illyés Gyula tiszteletére kialakított emlékmúzeumot.

Kellemes sétát a falucskában!
További információk: Ozora, Vendégváró,

2 megjegyzés:

Dame Ragnell írta...

Ozorai Pipo élete a Magyar Életrajzi Lexikonból:

Ozorai Pipo, Filippo Scolari (? , 1369 – Lippa, 1426. dec. 27.): kincstartó, szörényi bán. Firenzei elszegényedett nemescsaládból származott. Ozorai Borbálával kötött házasságot. 1382-ben egy Budán működő firenzei kereskedő factoraként Mo.-ra került. 1387-ben Zsigmond kir. szolgálatába lépett. Az első esztendőkben gazdasági tevékenységet fejtett ki, de már néhány év múlva a harcokban is kitüntette magát, később pedig Zsigmond nélkülözhetetlen embere. 1394-ben ő tanácsolta Zsigmondnak, hogy a Horvátiak felkelésében részt vevő urak nagy részét titokban gyilkoltassa meg. 1397-ben kamaraispán. 1399-ben körmöci kamaraispán. 1401-ben Zsigmonddal együtt került fogságba, vele együtt szabadult ki és lett az uralkodó liga tagjává. 1402 – 03-ban Nápolyi László ellen harcolt. 1403-tól 1425-ig sókamaraispán és temesi ispán, közben 1407–08-ban kincstartó és 1408–09-ben szörényi bán is. 1411–12-ben Velence ellen harcolt. Ő kezdte meg Temesvár, Orsova és Nándorfehérvár kiépítését, Hunyadi János alatta kezdte katonai pályafutását. Hadvezérként az 1421–22-i huszita hadjáratban vereséget szenvedett Németbródnál (1422. jan. 8.), 1423-ban viszont a Havasalföldön, 1426-ban pedig Galambócnál a törökök felett győzelmet aratott. Sókamarásként újjászervezte a sókamarák működését és bevételeiket növelte. Zsigmondnak az egyházszakadással kapcsolatos politikai ügyekben is belső tanácsadója, 1410-ben követe Itáliában, a konstanci zsinaton ~ őrizte XXIII. János ellenpápát. Firenzében birtokot vásárolt és Brunelleschivel kápolnát emeltetett. A firenzeiek érdeklődését ~ iránt bizonyítja két életrajza is. Mo.-on óriási vagyonra tett szert. Ozorának mezővárosi privilégiumot adott. Székesfehérvárott temetkezőkápolnát (1425), Lippán kórházat épített. – Irod. Két egykorú életrajza: 1. Ismeretlen szerző: Vita di messcr Philippo Scolari, Archivio storico Italiano (IV., Firenze, 1843); Poggio Jakab: Vita di messer Filippo Scolari cittadino Fiorentino (Firenze); Wenzel Gusztáv: O. P. (Ak. Ért. 1859). – Szi. Tarczai György: Masolino (r., Bp., 1903"

Pipó Várkastély írta...

Azt hiszem Ozorát, meg Pipo várát is tényleg érdemes mindenkinek látni. Egy heti fárasztó kirándulás utolsó állomásaként jutottunk oda. Ami fogadott az fantasztikus volt. A település tele virággal, a vár hangulata lenyűgöző, az udvaron ücsörögve a levendula illatban, amellyel tele van a loggia, mintha egy időkapun át Itáliába repültünk volna. A kávé isteni volt!